Anne Möller – 2016 – 1944 – egy náci katona és unokája a Dohány utcai zsinagógánál

Anne Möller nagyapja híradós volt Budapesten 1944-ben. A Dohány utcai zsinagógában állította fel a rádió berendezést. De nemcsak ennyit tett: az ott imádkozókat botokkal kergette ki és disznóólat csinált a zsinagógából. Anne, Tübingenben működő keresztény közössége és szülei támogatásával ma azért járt Budapesten, hogy egy két évvel ezelőtt megkezdett kutatás és személyes út végén emléktáblára írja: mélységesen fájlalja nagyapja tettét.

Először 2 éve, a 2014-es Menetelés az Életért rendezvény során hallott egy elejtett mondatot valakitől: a zsinagóga karzatán (emeleti részén) volt az adóvevő. Ez az elejtett félmondat segített, hogy elkezdje kikutatni, pontosan mi történt a zsinagógában, hiszen nagyapjától csak annyit tudott, hogy Ukrajnában harcolt és rádiós volt. Budapest csak érintőlegesen került említésre a családi beszélgetésekben. A két év nemcsak kutatással telt, hanem olyan mély szembenézéssel a nagyapja tettével, ami miatt Anne úgy döntött: írásos emléket szeretne hagyni: nemcsak hogy ne lehessen letagadni a történteket, hanem azért is, hogy példája nyomán egyre többen megértsék: a családi múltunkban elhallgatott múlt feltárása a jelen generáció gyógyulásának kulcsa. Anne a táblát Frölich Róbertnek,a  Dohány utcai zsinagóga rabbijának adta át. Szűk és személyes kör, és az elkészült film tanúskodik az eseményről.